Én

   
 

Ki vagyok ÉN?

Csáki Krisztina vagyok, boldog házasságban élek a 13 éves fiammal és csodálatos férjemmel.

2008-ban megismertem az Agykontrollt, és azóta  ”belső utazáson” megyek keresztül. Sok addig fontosnak gondolt dolog vesztette el jelentőségét. Sokat gondolkodtam azon kérdéseken, hogy – Ki vagyok ÉN? – Mi az életem célja?

Önmagam megismerése volt számomra az elsődleges cél.

A segíteni vágyás egész életemben vonzott. Mindig könnyedén és gyorsan megtalálom a hangot másokkal.

A ”belső utazás” még mindig tart. Sok minden érdekel, és sok mindent szeretek.

Szeretek honlapot készíteni. Honlap készítés közben olyan érzés kerít hatalmában, amit gyerekkoromban éreztem, mikor megkaptam a várva várt játékomat. A teret és az időt nem érzékelek, csak alkotok, egyik ötlet a másikat éri. Imádom.

Szeretek főzni. Mondhatom azt is, hogy hobbim a főzés. Szeretek barátokat egy fincsi vacsira hívni (remélem nem csak én, tartom a vacsoráimat finomnak). Jó előre megtervezni a menüt. Mi legyen a főétel? Na és a desszertről sem feledkezek meg.

Szeretek utazni. Kis családommal sokat utazunk. Belföldi és külföldi utazások egyaránt érdekelnek. Hideg, esős időben hosszú hétvégékre wellness szállodákba megyünk. Amennyiben kedvező az idő, baráti társasággal kibérelünk egy házikót vízparton, vagy a Bakonyban, és egy remek hétvéget töltünk együtt. A közös bográcsban készült ételek sem elhanyagolhatóak.     

Szeretem az embereket. Néha napján azon kapom magam (pl: vezetés közbe, ha pirosra vált a lámpa), hogy nézem Őket. Nézem, és játszok a gondolattal, hogy mire gondolhatnak, mi lehet a hobbijuk? Szeretem hallgatni mások beszélgetését (pl: a péknél, sorba állás közben), ahogy tervezgetik, hogy mit főznek aznap, és milyen új sorozat indult a tv-ben.

Szeretem a gyerekeket. Hogy miért? Őszinték, vidámak, formázhatóak, játékosak, ragaszkodóak, de még folytathatom. Szeretek velük játszani, mivel vidámságuk által kicsit én is gyerekké válók. Szeretek beszélgetni velük, mert kíváncsi vagyok, hogy Ők hogyan látnak bennünket, felnőtteket, a mindennapokat, a világot.    

Szeretek olvasni. Főleg krimiket, úti leírásokat, ezotériával kapcsolatos könyveket, de ha nyaralásra készülők, akkor egy romantikus könyvet is visszek magammal a fenti háromtémájú könyv mellé.  

Szeretek új dolgokat kipróbálni.

Nem olyan rég tanultam meg korcsolyázni, síelni, de előttem van még az úszás (ámbár a víziszonyom leküzdésén még dolgoznom kell). Ja és az írást ki ne felejtsem, szeretek írni. És még ki tudja mennyi mindent, szeretnék, ha tudomásom lenne róla.